A TETT-pályázat díjazottja lett Nagy Zsanett 10.A osztálos tanuló

A TETT-pályázat díjazottja lett Nagy Zsanett 10.A osztálos tanuló

A hétköznapok kémiájának meséje a  TETT pályázat díjazottjai között

Iskolánk, a Debreceni Csokonai Vitéz Mihály Gimnázium 10.a osztályos tanulója, Nagy Zsanett sikeresen szerepelt a Richter Gedeon Nyrt. által meghirdetett TETT – Te és a természettudományok pályázaton. Az országos verseny célja, hogy az iskolás diákokat kreatív formában ösztönözze a természettudományok – különösen a kémia, a biológia és a környezetvédelem – iránti érdeklődésre.

A pályázatra idén közel 700 alkotás érkezett az ország különböző általános és középiskoláiból. Nagy Zsanett „A természet indikátora” című meséje ezek közül került a legjobbak közé, így  egy válogatáskötetben is megjelenik, amelyet a Richter immár ötödik alkalommal ad ki.

A pályázaton induló műveket szakmai zsűri értékelte.  „A természet indikátora” című alkotás érzékenyen és kreatív módon mutat rá arra, hogy a kémia a hétköznapokban is jelen van, és fontos szerepet játszik környezetünk működésének megértésében. A történet a természet jelzésein keresztül hívja fel a figyelmet arra, hogy a tudomány segít értelmezni a körülöttünk zajló folyamatokat, és felelősséget ébreszt a környezet iránt.

A sikerhez nagyban hozzájárult Pósán Enikő tanárnő mentoráló munkája, aki végig támogatta Zsanettet a pályamunka elkészítésének folyamatában.

Az elismerés részeként a pályázó tanuló és felkészítő tanára meghívást kaptak az ünnepélyes díjátadójára, amelyet 2026. március 10-én Budapesten, az Uránia Nemzeti Filmszínházban rendeztek meg. A rangos eseményen a díjazott diákok és mentoraik ünnepélyes keretek között vehették át elismerésüket.

Gratulálunk a szép sikerhez, amely ismét öregbíti a Debreceni Csokonai Vitéz Mihály Gimnázium hírnevét.