„Lendülettel a fenntartható jövőért” fenntarthatósági vetélkedő: az első forduló eredményei

A Lendülettel a fenntartható jövőért regionális, középiskolásoknak szóló fenntarthatósági vetélkedő első fordulója sikeresen lezárult. A Föld bajnokai projekt részeként megvalósuló versenyen nagy örömünkre számos csapat vett részt, kreatív és igényes megoldásokkal bizonyítva elkötelezettségüket a fenntarthatóság iránt.
Ezúton is gratulálunk azoknak a csapatoknak, amelyek továbbjutottak a második fordulóba! A számukra szükséges feladatlapokat és válaszlapokat e-mailben megküldtük, a megoldások beküldési határideje 2026. január 26.
Azoknak a csapatoknak is szeretnénk kifejezni elismerésünket, akik ez alkalommal nem kerültek be a következő fordulóba. A részvétel és a befektetett munka önmagában is érték, amelyért köszönet illeti őket. A részvételt igazoló emléklapokat később postázzuk az érintett iskolák címére, a felkészítő tanárok részére.
A versenyfelhívást több mint száz középiskolának juttattuk el Hajdú-Bihar, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyékben. Számos intézményből érkeztek vissza a nevezési lapok, majd az első forduló feladatainak kidolgozott megoldásai.
Itt tesszük közzé a második fordulóba jutott harminc csapat nevét és települését.
|
Csapatnév |
Település |
|
KREATÍV KIRÁLYOK |
Debrecen |
|
KERI |
Debrecen |
|
FENNTARTHATÓK |
Debrecen |
|
JÖVŐFORMÁLÓK |
Debrecen |
|
ADYGREEN |
Debrecen |
|
KREATÍV TYÚKOK |
Debrecen |
|
KÖRNYEZTTUDATOSSÁG |
Debrecen |
|
FARKASOK |
Debrecen |
|
VIDRÁK |
Debrecen |
|
PIPACSOK |
Debrecen |
|
CHARLIE ÉS ANGYALAI |
Debrecen |
|
BETHLEN BIOBRIGÁD |
Debrecen |
|
VATTACUKOR |
Hajdúböszörmény |
|
CSOKIS CROISSANT |
Hajdúböszörmény |
|
FÖLDŐRZŐK |
Hajdúdorog |
|
A KIS TUDÓSOK |
Hajdúdorog |
|
ZÖLD LENDÜLET |
Szerencs |
|
JÖVŐÉPÍTŐK |
Miskolc |
|
PANDÁK |
Miskolc |
|
RÓZSÁK |
Miskolc |
|
ZERGÉK |
Sátoraljaújhely |
|
SZELEKTÁLÓK |
Kazincbarcika |
|
ZÖLDZSENIK |
Sárospatak |
|
KLÍMAKATONÁK |
Nyíregyháza |
|
KÉK–ZÖLD ERŐ |
Nyíregyháza |
|
ÖKOTUDATOSOK |
Nyíregyháza |
|
BOLYGÓMENTŐK |
Vásárosnamény |
|
FENNTARTHATÓ FEJEK |
Kisvárda |
|
FÖLDBARÁTOK |
Mátészalka |
|
ZÖLDÍTŐ GÁRDA |
Nyírbátor |
Minden résztvevőnek szívből gratulálunk, és köszönjük együttműködésüket!
Áldott, békés karácsonyi ünnepeket kívánunk!
A Szervezők