Megemlékezés Csokonai Vitéz Mihály születésének 252. évfordulóján

Iskolánk november 17-én méltó tisztelettel adózott Csokonai Vitéz Mihály emlékének születésének 252. évfordulója alkalmából. Délelőtt a Kálvin téri, Izsó Miklós által alkotott Csokonai-szobornál helyeztük el az emlékezés koszorúját.
Délután – hagyományainkhoz híven – a 9. évfolyam tanulói ellátogattak a Dorottya utcai síremlékhez, ahol iskolánk nevében Dr. Molnárné Szecskó Ágnes igazgatónő helyezte el a megemlékezés virágait. Az eseményen jelen voltak és koszorút helyeztek el Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzatának, valamint a város több oktatási és kulturális intézményének képviselői is.
Az ünnepi program részeként a 9.A egyik diákja felolvasta a költőhöz írt saját levelét, majd felcsendült A Reményhez című vers megzenésített változata, amely méltó lezárása volt a megemlékezésnek.
Hálásan köszönjük minden résztvevőnek a közreműködést, amellyel hozzájárultak az esemény ünnepélyes hangulatához.
Sajtóhírek:
https://www.haon.hu/helyi-kultura/2025/11/debrecen-csokonai-vitez-mihaly-evfordulo-megemlekezes



