Újévi köszöntő

Újévi köszöntő

 

Eredményekben, eseményekben, munkában, tanulásban gazdag volt eddig a tanévünk. A karácsony előtti napokban sok programmal készültünk mi is az ünnepre, a jól megérdemelt pihenésre. Meggyújtottuk az adventi gyertyát, díszítettünk fenyőfát, hallhattunk-nézhettünk karácsonyi műsort, az aulában karácsonyi vásár kínálatából válogathattunk. Mindegyik esemény hozzájárult ahhoz, hogy iskolai közösségként éljük meg az ünnepet, a Szenteste családi együttléte előtt.

Köszönjük a diákönkormányzat lelkes diákjainak és patronáló tanáruknak, Bilen Attilának a sok remek programot. Köszönjük a karácsonyi műsorban szereplő diákoknak és tanároknak a felejthetetlen élményt, külön köszönet a műsort szervező Juhász-Héra Andrea és Lévai Tünde tanárnőknek. S nem lehetünk elég hálásak a Szülői Munkaközösség tagjainak, akik szerveztek, sütöttek, árultak - mindent megtettek, hogy egy igazán hangulatos és sikeres karácsonyi vásár valósuljon meg.

A téli szünet előtti napokban feltöltődhettünk, ünnepi hangulatban vehettünk egymástól búcsút. Elérkezett az újév napja, kívánunk mindenkinek minden jót a 2023-as évben. Találkozunk január 9-én, addig is pihenést, töltődést kívánunk!